WRONG WAY 61 OFFICIAL WEB PAGE


Go to content

Sziasztok!
Üdvözlünk mindenkit a WRONG WAY 61 zenekar Hivatalos Honlapján!Az oldal folyamatos frissítés alatt áll!

A zenekarról!

WRONG WAY 61

A zenekar 2001-ben alakult akkor még
,,Halálmadár,, néven. 2002-ben a banda feloszlott és egy másik zenekari néven ,,In The Sun,, néven futott tovább. Az akkori felállás szerint: Bali Árpád /dob/ Bali Ádám /ének-gitár/ Sárvári Dávid /basszus gitár/ a srácok a világ számára igen ismert számok feldolgozásait játszották, majd létre jött egy-két saját szerzemény is. Ebben az évben, ebből a csapatból,felállásból alakult a Wrong Way nevezetű Alternatív Punk Rock-ot játszó együttes.együtteshez csapódott 2004-ben Póczos Balázs aki a ritmusgitáros szerepét töltötte be.2005-ben Boros Tibor a szólógitáros szerepét töltötte be. Ekkor már 5-en foglalták el a helyüket az Alternatív Punk Rock világában.
A zenekarnak a következő időkben nagyon sok koncertet sikerült maguk mögött hagyniuk, jótékonysági bálokon és tehetségkutatókon zenéltek / meghívott zenészekként/ diáknapokon és egyéb rendezvényeken.
2008.Decemberében a zenekar feloszlott. Balázs, Tibor és Dávid elhagyták a zenekart közös megegyezés alapján. Őket
Pék Gergő / Ritmusgitár/ és Herczku András / basszusgitár/ váltotta fel és immáron a zenekar WRONG WAY 61 néven futott tovább.
Az új felállással is sok koncertet maguk mögött hagytak.
2009. Júniusában András kilépett a zenekarból, őt
Vass Ádám János követte.
Ő se húzta sokáig, elment vadászrepülő pilótának,, mint utólag is megtudtuk: NEM!
2009. Decemberében Vasi is kilépett a zenekarból és egy hónapig nem tudtuk mi tévők legyünk.
Ekkor jött
Veres József. Józsi mindössze két percig látott gitárt a kezében a belépése előtt, de csodával határos módon és teljesen kifejlett tehetségének egy hónap alatt megtanulta az összes számot.
2010 Augusztusában Gergő is elhagyta a zenekart és újságíróként tanul tovább..
A zenekar ekkor új taggal bővült,
Nagy Péter / ritmusgitár/ jelenlétében.
Ekkor a zenekar elkészítette első saját videó klipjét Nem Tudod Elmondani címmel.
A zenekari hangzás kiegészítése képen a bandához csapódott
Papp Norbert /ritmusgitár/ is.
Ádám elmondása szerint a négy gitár megszólalása, és tonikai megnyilvánulása különleges hangzást eredményez, ehhez hozzá jön az is , hogy a hangszerek más-más szólamot játszanak.A zenekar immáron az Alternatív Punk-Rock világába vetette be magát.
A fiúk jelenleg a lemezbemutató koncertjükre készülnek, amit Eger városában a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban kerül megrendezésre.



Alternative Punk- Rock

A zenekar 2000-2001-ben alakult. Eleinte Rock feldolgozásokat játszottunk, magyar és külföldi rock slágereket.2002- óta játszunk saját számokat. A mostani felállásban, Alternatív Punk-Rock stílusban játszunk, amely saját egyedi stílusként határozza meg a zenekarunkat. A Punk –Rock stílusirányzatot, zenei stílust és divatirányzatot már nem kell bemutatni senkinek. Ez a stílus mégis valamiben különbözik az alternatív elemek miatt.

Az
alternatív Punk -Rock ( alternatív zene, alt-rock, alt-punk vagy egyszerűen alternatív csoportjába tartozik) a tempó és a szólamváltozások, a többszólamúságokat veszi előtérbe. Az alternatív punk-rock stílus tulajdonképpen Enharmónikus csere által modulál a számok között.

A hangszerelés a következőképpen néz ki: ritmusgitár dupla hangzása a
Stereo hangzást képviseli / a gitárkíséret jobb és baloldal, 57-57%-ban fordul elő = ÉLŐ STEREO/. A basszusgitár szólama, kvinthelyzetű akkord, vagyis a legmagasabb szólam / szoprán / kvintjét játssza. A dob ritmusai a rock, punk, funky és az elektronikus disco. Az ütemek lehetőleg többször váltogatják egymást, de nem viszi túlzásba a gyors váltakozást, megkímélve az emberi hallás érthetőségét.
Erre jönnek rá az elektronikus hangzást kísérő disco elemek, a Scratch pult effektjei. És ezt követi a blues és jazz harmonikus Vocal – kíséret, improvizáció vonala. A hangszeres játék egyik főbb sajátossága, hogy a hangszerek különböző szólamokat játszanak, kis-nagy részben ütemeltéréssel, de a szólamok párhuzamosan mozognak, hangnemben vannak és érthetőek.

A stílus irányzat kitalálója és alkalmazója
Bali Ádám és a WRONG WAY 61 zenekar.Az Alternatív Punk-Rock stílus hangzása kevesebb, mint a metal, nagyobb és erősebb, mint a rock és dallamosan lassabb az eredeti punk ritmusoktól.

A zenekarunk Nosztalgia formában is játszik, tehát
Beatrice, Edda, Elvis Presley, Little Richard, Omega és a legnagyobb magyar és külföldi előadók legnagyobb slágereit. Ez több mint 5 órás anyagot jelent.


Back to content | Back to main menu